Gyermekvállalás utáni kérdések

Szülőség
Szülőség

A vágyott és várt gyermek megszületése örömteli dolog. Mégis rengeteg feszültséget is magával hoz. A szerepek átalakulása (férfiből és nőből apává és anyává válni), a nagyobb felelősségérzet, a bizonytalanság önmagunkban és persze a kimerültség sokszor veszekedéshez, egymás hibáztatásához vezet. 

Az újdonsült szülők magukra hagyatottságot élhetnek meg, sokszor alaptalanul kritizálják egymást, így felerősödik a meg nem értettség érzése bennük. A friss apukák és anyukák egyaránt megélhetik az elhanyagoltság, mellőzöttség érzését. Mentálhigiénés és life coach segíthet az élethelyzet megváltozásával érkező új egyensúly kialakításában, a bizonytalanságok eloszlatásában, gördülékeny és harmonikus családi élet kialakításában. 

Sokszor persze a szexualitás is átalakul: megváltozik az igény az intimitásra, az addig működő szexuális rutin tarthatatlanná válik. Az ebből fakadó konfliktusokat érdemes szexuálpszichológus segítségvel feloldani. Természetesen előfordulhat az is, hogy olyan lélektani problémák kerülnek felszínre (pl. saját gyerekkorból, neveltetésből, szülőmintából), melyeknek korrigálása egyéni pszichológiai konzultáció keretében érhető el a leghatékonyabban.

Keresse bizalommal szakembereink segítségét!